Egy kis parfümtörténelem - legendás illatok legendás rajongói

2012. máj. 24. 16:54 - írta glitterrockdoll

Annyira érdekes visszatekinteni a divat- és szépségtörténelem különböző szegleteibe, hiszen olyan dolgokkal találkozhatunk, amelyeket egyébként ma is nap, mint nap használunk. Éppen ezért (már csak önszorgalomból is, mint parfüm és illatmániás) összeszedtem a múlt legmeghatározóbb illatait, illetve azokat a női legendákat, akik nevéhez köthető egy-egy ilyen alkotás.

Kezdjük az 1920-as évekkel, amikor is Coco Chanel megalkotta a Chanel No 5. parfümöt, amely ma is a világ egyik legkelendőbb illata (minden 30-ik másodpercben eladnak belőle egy üveggel). Az illat legnagyobb rajongója pedig köztudottan Monroe volt, aki, -mint ahogy azt jól tudjuk - „csak ezt viselte az ágyban”.


 

A Guerlain Shalimar parfümje nem csak az illatjegyeiben, hanem az üvegcséje szempontjából is egzotikus hangulatot közvetített. A 20-as évek legnagyobb amerikai színésznőjének, Louise Brooksnak volt a kedvence.


Szintén a Guerlaintól ,a Vol de Nuit a 30-as évek egyik legmeghatározóbb parfümje volt, amelyet a francia színésznő, Claudette Colbert viselt minden nap.



1947-et írunk, amikor a Christian Dior divatház megalkotja a Miss Dior illatot. Állítólag a párizsi szalonokban az alkalmazottaknak minden reggel körbe kellett fújni parfümmel a szobákat, hogy a vendégek minden érzékszervükkel átérezzék a Dior életérzést. A Miss Dior legnagyobb rajongója pedig Katherine Hepbourn volt.


Közel 250 millió üvegcse fogyott az Estee Lauder első illatából, a Youth Dew-ból, ami azért volt különleges az 50-es évek végén, mert ez volt az első olyan parfüm, amelyet direkt „hétköznapiasabb”, nem pedig ünnepélyes alkalmakra szántak a megalkotói.


1964-ben piacra dobta a ma már legendának tartott parfümjét az Yves Saint Laurent divatház, amelyet szimplán Y névre kereszteltek. Ez volt az az időszak, amikor a férfiaknak szánt illatok is forgalomba kerültek, így a női illatkompozíciók még édesebbé és femininebbé váltak.

A Revlon Charlie illata a világ első számú kedvencévé vált a 70-es években, ráadásul, - a történelemben először – egy afroamerikai modellel, Naomi Sims-szel népszerűsítették a reklámokban a parfümöt.



Kate Moss és a Calvin Klein parfümpiaci áttörését az Obsession illat hozta meg a 80-es évek közepén. Ki ne emlékezne arra a plakátra, ahol a modell félmeztelenül pózol? Na ugye:


Jean Paul Gaultier Classique parfümjének üvegcséje azonnal népszerű lett az egész világon, no meg persze az sem mellékes, hogy maga Madonna inspirálta.



Szerintetek a 2000-es évekből melyik lesz majd egyszer a "legendás illat"?

Címkék

1920 , 1930 , 1940 , 1950 , 1960 , 1970 , 1980 , 1990 , Calvin , Chanel , dior , Estee , gaultier , Guerlain , illat , Jean , Klein , Lauder , Laurent , legenda , parfüm , parfümtörténelem , Paul , Revlon , Saint , Yves
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 1 komment érkezett ()

  • 1.  seo marketing
    2012. 05. 30. 22:19

    megéri az olvasni. Találtam probaba.blog.pink.hu nagyon tanulságos, ahogy már kutatása az utóbbi időben sokat gyakorlati kérdésekben, mint ahogy beszél ...

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.